Hajduné Lovas Zsuzsanna evangélikus hittantanár összefoglalója
2018. október 5-én kisebb társaság indult a budafoki templom elől. Célunk a testvérgyülekezet felkeresésén kívül, az aradi emlékmű meglátogatása volt. Két autóval indultunk, és minden gond nélkül jutottunk el Aradra, ahol egy kellemes séta után elhelyeztük koszorúnkat az emlékműnél egy vers kíséretében. Kisebb megszakításokkal este 10 órára értünk Hosszúfalu-fűrészmezőre. Kajcsa László evangélikus lelkész, és a gyülekezet tagjai már vártak ránk. Rövid egyeztetés után, már a családok szerető körében töltöttük el kései vacsoránkat. Másnap már reggel vártak ránk, és kirándulással töltöttük el napunkat. Megismerkedtünk a környék magyar és szász evangélikus múltjával, hagyományaival és Brassó városával.
Vasárnap a két lelkész közös szolgálatával szőttük erősebbre a két gyülekezet kapcsolatát. Számomra ott nyert értelmet a mi templomunkban alkalmazott díszsítőelemek és az oltár elrendezése is. Mivel mind a Hosszúfalu-fűrészmező település evangélikus templomát, mind a Budafoki templomot Petrovics Pál evangélikus lelkész munkássága alatt építették, így több hasonlóságot fedeztem fel. A szószék és az oltár a barcasági csángó színes motívumaival tiszteleg Isten előtt. Budafokon ugyanezek a motívumok vannak, csupán aranyszínbe burkolva. Az oltáron lévő ige mind a két templomban ugyanaz.
Gyönyörű szokás, hogy az úrvacsora vétele után a hívők megkerülik az oltárt, és csak azután mennek a helyükre. Ennek a régi barcasági hagyománynak köszönhető, hogy a budafoki oltár mögött is el lehet menni. Én szívesen venném, ha ezt a hagyományt mi itt Magyarországon folytatnánk.
Sokkal több idő volt az úrvacsora vételnél a szentséggel való egyesülést megélni, és ebben egy kicsit elidőzni azzal, hogy az oltárt megkerülve ültünk a helyünkre. Felemelő érzés volt.
Vasárnap délután ellátogattunk az 1000 éves határhoz. Ahogy mentünk a régi határ felé, Kajcsa lelkész úr megmutatta nekünk: „Hát ez a mi Tündéroszágunk”. A kellemes, de nem túl hosszú túra során legendák és történetek elevenedtek meg, havasokról, sziklákról a Lelkész úr szenvedélyes előadásában. A ház történetét, az adakozó emberek szeretetét tárta elénk a sok anekdota segítségével Kajcsa nagytiszteletű lelkész úr.
Hétfőn elbúcsúztunk, és hazafelé még meglátogattuk Vajdahunyad várát. Nagy élmény volt mind a sok kedves emberrel való ismerkedés, mind a hittársakkal az Istentisztelet élményét megélni. Örülök, hogy részt vehettem a gyülekezet e programjában. Remélem, a viszont látogatás is ilyen emlékezetes lesz.
Nagyon jó lenne, ha minél többen megfürödhetnénk Istennek e megtartó szeretetében, amely felüllíra hogy a „sors” kegyetlensége által ilyen messzire sodort bennünket egymástól a világ. Mi mégis tudunk együtt imádkozni magyarnyelven, magyarszívvel, „protestáló” hittel…
2018. október 5-én kisebb társaság indult a budafoki templom elől. Célunk a testvérgyülekezet felkeresésén kívül, az aradi emlékmű meglátogatása volt. Két autóval indultunk, és minden gond nélkül jutottunk el Aradra, ahol egy kellemes séta után elhelyeztük koszorúnkat az emlékműnél egy vers kíséretében. Kisebb megszakításokkal este 10 órára értünk Hosszúfalu-fűrészmezőre. Kajcsa László evangélikus lelkész, és a gyülekezet tagjai már vártak ránk. Rövid egyeztetés után, már a családok szerető körében töltöttük el kései vacsoránkat. Másnap már reggel vártak ránk, és kirándulással töltöttük el napunkat. Megismerkedtünk a környék magyar és szász evangélikus múltjával, hagyományaival és Brassó városával.
Vasárnap a két lelkész közös szolgálatával szőttük erősebbre a két gyülekezet kapcsolatát. Számomra ott nyert értelmet a mi templomunkban alkalmazott díszsítőelemek és az oltár elrendezése is. Mivel mind a Hosszúfalu-fűrészmező település evangélikus templomát, mind a Budafoki templomot Petrovics Pál evangélikus lelkész munkássága alatt építették, így több hasonlóságot fedeztem fel. A szószék és az oltár a barcasági csángó színes motívumaival tiszteleg Isten előtt. Budafokon ugyanezek a motívumok vannak, csupán aranyszínbe burkolva. Az oltáron lévő ige mind a két templomban ugyanaz.
Gyönyörű szokás, hogy az úrvacsora vétele után a hívők megkerülik az oltárt, és csak azután mennek a helyükre. Ennek a régi barcasági hagyománynak köszönhető, hogy a budafoki oltár mögött is el lehet menni. Én szívesen venném, ha ezt a hagyományt mi itt Magyarországon folytatnánk.
Sokkal több idő volt az úrvacsora vételnél a szentséggel való egyesülést megélni, és ebben egy kicsit elidőzni azzal, hogy az oltárt megkerülve ültünk a helyünkre. Felemelő érzés volt.
Vasárnap délután ellátogattunk az 1000 éves határhoz. Ahogy mentünk a régi határ felé, Kajcsa lelkész úr megmutatta nekünk: „Hát ez a mi Tündéroszágunk”. A kellemes, de nem túl hosszú túra során legendák és történetek elevenedtek meg, havasokról, sziklákról a Lelkész úr szenvedélyes előadásában. A ház történetét, az adakozó emberek szeretetét tárta elénk a sok anekdota segítségével Kajcsa nagytiszteletű lelkész úr.
Hétfőn elbúcsúztunk, és hazafelé még meglátogattuk Vajdahunyad várát. Nagy élmény volt mind a sok kedves emberrel való ismerkedés, mind a hittársakkal az Istentisztelet élményét megélni. Örülök, hogy részt vehettem a gyülekezet e programjában. Remélem, a viszont látogatás is ilyen emlékezetes lesz.
Nagyon jó lenne, ha minél többen megfürödhetnénk Istennek e megtartó szeretetében, amely felüllíra hogy a „sors” kegyetlensége által ilyen messzire sodort bennünket egymástól a világ. Mi mégis tudunk együtt imádkozni magyarnyelven, magyarszívvel, „protestáló” hittel…
A alkalomról készült fényképek megtekintése.
