Emlékmű

Budapestről kitelepítettek emlékműve

Állíttatta: Magyar Politikai Foglyok Szövetsége
Alkotó: V. Majzik Mária
Látogatható: Kedd: 15.00 – 18.00
Csütörtök: 15.00 – 18.00
Vasárnap: 9.00 – 12.00
Bejelentkezés: (06-1) 229-2538

Emlékmű

Kitelepítettek EmlékműveKitelepítettek emlékműve

Az emlékmű három különálló falból áll, mint egy-egy felkiáltójel.
Budapestről 1951. május 21. és július 18. között kb. 15.000 embert telepítettek ki. Jelképesen minden egyes fal ötezer emlékére épült fel.
A két szélső falon egy-egy stilizált vagon látható, az ablakokban elgyötört, fájdalmas, ijedt arcok. Ezekkel az összetákolt vagonokkal szállították a fővárosból száműzött, lakhelyüktől és vagyonuktól megfosztott embereket különböző vidéki településekre.
A középső, fő falon fent fecskefészek, némelyikben kisfecskék, van ahol a fecskemama eteti fiókáját. Középen egy robosztus férfi alak áll, lehajtott fején csuklya. Arc nem látható. Körülötte keringenek a fecskék. A férfi a kezében egy élő fecskét fog a nyakánál, bal kezével a fecske egyik kinyújtott szárnyából tépkedi ki a tollakat. Körülötte szállnak a kitépett tollak.
A két szélső falon eredeti vasúti sínekből, egy-egy harangállvány áll, középen a haranggal, melyeket meg lehet szólaltatni. A harangok a 15.000 emberért szólnak.
A középső fal hátoldalán szintén vasúti sínekből egy kereszt lett állítva, mely a kitelepítéssel okozott hosszú éves, egész családokat érintő szenvedés előtti imádságnak ad méltó helyet.
Az emlékmű vegyes technikával készült. A két szélső falon elhelyezkedő domborművek magas hőfokon égetett kültéri kerámiából készültek. A középeső falon lévő domborművek és a harangok anyaga bronz.
A falak sima, festetlen betonból készültek.
A két szélső fal hátoldalán carrarai márványból készített emléktábla őrzi az emlékművet állítók nevét és szándékát, hogy se a jelenkor, se az utókor ne feledkezzen meg a kitelepítés tényéről, a szörnyű jogtalanságokról és kegyetlenségekről.

V. Majzik Mária

emlékmű EmlékműEmlékmű

Emlékmű